Előzmények:
-1981. szeptember 14-én született Osaka-ban. Eredeti neve: Takamasa Ishihara. Anyja japán volt, apja koreai. Szülei elváltak kiskorában, édesanyjával Kawanishi-be költözött.
-Jó tanuló volt, nagyon szeretett focizni, de 15 éves korában lesérült, így sajnos nem focizhatott többé. Körülbelül ennyi idősen vette meg első gitárját és kezdett el dalszövegeket írni valamint megtanulni gitározni.
Hát nem édes? :33
-1999-ben 18 évesen csatlakozott egy Visual Kei bandához ( Dué le Quartz). Sakito énekes, Miyabi ( akkori neve ez volt, később változtatta a nevét Miyavira) pedig háttérénekes/gitáros volt, Kikasa-basszus gitár, Kazuki-dobos. 2002-ben a banda feloszlott, Miyavi bejelentette terveit, hogy szólókarrierbe szeretne kezdeni.
Bemutatkozó albuma a Gagaku volt.
Új zenei stílusa megváltozott, ezért a régebbi rajongótábora szétszéledt, de természetesen rengeteg új rajongóra tett szert.
-2004-ben főszerepet játszott saját filmjében az Oresama-ban. :) Ennek az évnek októberén, szerződést kötött az Universal Music Group-pal, és kiadta első nagylemezét a Rock no gyakushuu~ Superstar no joken címmel.
-2005 vége felé Miyavi elmozdult egy akusztikusabb zenei hangzás felé, ami hallható második és harmadik albumán is.
-2006-ban 6 hónapon keresztül élt Amerikában és tanult angolul. Ennek az évnek során december 30-án csatlakozott egy bandához, melynek tagjai: Yoshiki, Gack, Shugizo és Miyavi.
-Folyamatos koncerteket adott Japánban és Amerikában egyaránt.
- 2008. márciusában megjelent nagylemeze a This is the japanese kabuki rock címmel.
Forrás : rockerek.hu- és animebirodalom.gportal.hu
Itt egy pár kedvenc Miyavis videóim:)))